Kerge Farkas HQ

Pont ma kaptam egy sajtóanyagot, amivel dolgoznom kellett. A cikk a The Sims 3 legújabb kiegészítőjéről szólt, mely az éjszakai életbe viszi bele a játékosokat. Gyakorlatilag mindent megtehetünk, amit ~10 évvel, a Sims első részének megjelenése előtt megtettünk, annyi különbséggel, hogy az életben. Mára teljesen megváltozott a helyzet: amerre én járok, lájkol a világ, az utcákat is csak Google Maps-on látják, a napfény pedig maximum háttéren keresztül jut az arcukra. A különböző szociális oldalak olyan szinten átvették az életünk felett az irányítást, hogy már félelmetes. Az emberek órákat, sőt, akár napokat is képesek a fészbúk vagy az iwiw előtt ülni, csak hogy elsőként lájkolhassák barátjuk/barátnőjük/ismerősük/höcsögük legújabb képét.

És ennyi, itt ki is merül a legtöbbek számára az élet. Persze ez nem általános, de egyre inkább azt veszem észre, hogy sokak számára az élet a közösségi oldalak kontans böngészését jelenti. Ne értsen félre senki, én is fent vagyok kettőn, használom is őket. Kiváló lehetőség, hogy megtaláljunk régi ismerősöket, valamint újra felvegyük valakivel a kapcsolatot, ha esetleg régen beszéltünk. De én maximum addig használom, hogy megbeszélek egy találkozót, és élőben folytatjuk a dolgot. Személyesebb, emberközelibb. Egyszerűen kezd kiveszni az emberekből a valós életben történő kapcsolatteremtés iránti igény.

Ma az jelenti egy kapcsolat komolyságát, stabilságát, ha iwiw-en, vagy fészbúkon 42 kiló közös, előre beállított, pózolós kép felkerül, valamint a kapcsolatcímke beállítása megtörtént. Addig nem is jár két ember, még csak egymásra sem köszönnek (igen, szándékos a túlzás – vagy csupán merész előrelátás – time will tell…).

Ez az, ami a legijesztőbb az egészben. Az emberek lassan elfelejtik, milyen élni. Illetve átértékelődik a szociális élet fogalma. Én bevallom férfiasan (aztán kövezzetek meg), egy héten akár többször is kimozdulok a monitor biztonságot nyújtó gammasugarai elől, lemegyek a városba, beülök az ismerőseimmel egy-két sörre valahova, és nem keresem a mellkasukon vagy a fejük felett a lájkoló gombot. A sört is inkább megiszom. Hívjatok régimódinak, vén fasznak, vagy tudatlan núbnak, leszarom. Nekem igen is van igényem a személyes kapcsolatokra.

És nem áll meg bennem az élet, ha valaki csak fél óránként válaszol msn-en, vagy nem ír rám 2 másodperccel azután, hogy mondjuk fellépett valamelyik közösségi oldalra. Egyrészt, azt sem tudom, hol lehet az ilyesmit kideríteni, másrészt leszarom. Ha dolga van, nyilván nem ér rá nekem is írni, ha pedig épp 2 percre volt csak ideje odaülni, akkor azért nem ír. Nem dől össze a világ.

Érdekes módon az ilyen oldalak előtt is volt élet. Csupán akkor szórakozóhelynek, vagy esti sörözésnek hívta mindenki. Nem azt mondom, hogy minden este go kocsma, mert az sem normális. Velem is előfordul, hogy egy hosszú nap után csak dögleni van kedvem, és olyankor sorozatot vagy filmet nézek egész este. De elképzelni nem tudom, hogy konstans sztalkoljam az embereket különböző oldalakon, meg jobbra-balra lájkolgassak, csak mert nem akarok kimozdulni.

Gyerünk emberek, mozduljatok ki a fészbúk elől, nem harap az a kinti világ sem (annyira). Csodákra képes néha egy jó beszélgetés (nem msn/iwiw/skype szinten). Amellett sokkal személyesebb is. A kezdő gondolatra visszatérve: komolyan? Valaki elhiszi, hogy egy játékkal ki lehet váltani az éjszakai élet örömeit? És van akinek ez elég?

Akárki akármit mond, engem megrémít a mostani helyzet. Szerencsére nem csak én gondolom így az ismerőseim közül, így mindig van társaság, akikkel kimozdulunk, és jól érezzük magunkat. Persze, ha a sim-ünk másnapos lesz, az nem fáj, meg csítelni sem lehet, de pont ez a szép benne. Van kihívás, úgy hívják élet. Érdemes lenne újra kipróbálnia mindenkinek…