07.06
Hagymás-mustáros-fokhagymás csirke (a’la Farkas)
Hozzávalók (2-3 adaghoz)
- 30-40dkg csirkemell
- fokhagyma
- közepes fej vöröshagyma
- őrölt mustármag
- gyömbér
- csirkesült fűszerkeverék
- fokhagymás-csirke fűszerkeverék
- vaj/margarin
Elkészítés
A csirkét apró kockákra vágjuk, majd a fűszerek ízlés szerinti keverékében jó alaposan megforgatjuk. Én személy szerint 40-40% csirkesült és fokhagymás-csirkesült, 10-10% gyömbér és mustármag keverékét használtam. Kb. 20-30 percig hagyjuk állni, ezalatt felvághatjuk a hagymát karikákra. Kevés olajon, közepes lángon megpirítjuk kicsit a húst (5-7 perc), majd hozzáadjuk a hagymakarikákat, valamint egy nagy evőkanál vajat/margarint is felolvasztunk. Ezzel elkerülhető, hogy kiszáradjon a hús. Személy szerint alacsony zsírtartalmút javaslok, mert jobb íze lesz tőle az ételnek. Gyakori kevergetés mellett 20-25 perc alatt készre sütjük a húst.
Ha egy kicsit meg akarjuk bolondítani, 2-3 teáskanál mézet is adhatunk hozzá sütés közben. Ezt célszerű 8-10 perccel a sütés elkezdése után elvégezni, különben a karamellizálódás miatt odaéghet az egész.
Köret
A hasábburgonya elkészítése manapság genetikailag kódolódik az emberekbe, így ezt nem részletezném bővebben.
Saláta
Boltban kapható, random salátakeverék, plusz paradicsom. Az arányokat mindenki saját ízlése szerint állítja be, én egy fej paradicsomot szoktam felkockázni, majd az egészet majonézzel nyakon öntöm. Természetesen használható salátaöntet is, de a hús egyedi, karakteres ízesítése miatt gyakorlatilag felesleges.
Egyéb
A hagymához, valamint a csirkesültekhez tökéletes kísérő egy pohár száraz, esetleg fél-édes vörösbor. Én a Bikavért/Kékfrankost javaslom, valamilyen egri borászatból.
Jó étvágyat!


